A 2019-es Jogászdíj nyertesei

Az év csapata adatvédelem kategóriában a VJT & Partners Ügyvédi Iroda csapata, “A gyógyítás az első! – Teljes körű GDPR megfelelés a gyógykezelés világában” című pályázatával.

A díjat átadta: Dr. Kürti Sándor, a Kürt Zrt. elnöke

A nyertes pályázat a bírálóbizottság szemével:

A Doki és Multidoki szolgáltatás teljeskörű megoldást kínál az egészségügyi szolgáltatók gyógykezelési célú adatkezelésére. Használatukkal a kisebb praxisok is könnyen megfelelhetnek az előírásoknak. Az adatvédelmi tisztviselő képzés praktikus tudást biztosít az egészségügyben tevékenykedők számára.


Az év csapata adójóg kategóriában a Jalsovszky Ügyvédi Iroda csapata, “Innovatív adóstruktúra innovatív vállalkozásoknak” című pályázatával.
A díjat átadta: Dr. Magyar Csaba, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója
A nyertes pályázat a bírálóbizottság szemével:

A Jalsovszky egy innovatív munkavállalói résztulajdonosi program modelljét alakította ki, ami – a gyakorlatban elterjedt MRP-kkel szemben – eladásra szánt start-upok és egyéb cégek vezető alkalmazottainak exithez kötött javadalmazását biztosítja alacsony adóteher és alacsony költségek mellett.


Az év csapata compliance kategóriában a Siegler Bird & Bird Ügyvédi Iroda csapata, “Az esport sportszövetségi szabályrendszerének felépítése és sportágként való intézményesítése Magyarországon” című pályázatával.
A díjat átadta: Dr. Puskás János, a Magyar Vállalati Compliance Társaság elnöke
A nyertes pályázat a bírálóbizottság szemével:

A pályázat tárgya az esport sportág sportszövetségi szabályrendszerének megalkotása Magyarországon. A megfelelés biztosítása során a pályázó csapat előtt – a projekt és a sportág egyedi jellege, az alapul fekvő jogszabályok hiányosságai miatt – számos kreatív megoldást igénylő kihívás merült fel.


Az év jogásza energiajog kategóriában dr. Tóth Máté LL.M. (Rátky és Társa Ügyvédi Iroda), “Közjog és magánjog határán: a gyakorlaton fordítani” című pályázatával.
A díjat átadta: Dr. Szuchy Róbert, a KRE ÁJK habilitált egyetemi docense, oktatási és tanulmányi dékánhelyettese
A nyertes pályázat a bírálóbizottság szemével:

A pályázatban bemutatott ügy a magyar rendszerirányító által kezelt pénzeszközök közjogias jellegének sikeres kimondatása a Kúriával és ezzel győzelem egy két fokon vesztes perben az egész iparág működésére, az energiajog természetére is meghatározó változást eredményez.


Az év csapata ingatlanjog kategóriában a Deloitte Legal Erdős és Társai Ügyvédi Iroda csapata, “Project Solar – Innovatív megoldás a zöldmezős beruházások legjelentősebb kihívására” című pályázatával.
A díjat átadta: Dr. Kurucz Mihály, az ELTE ÁJK habilitált egyetemi docense, a Nemzeti Agrár- és Élelmiszergazdasági Kamara mellett működő Állandó Választottbíróság elnökhelyettese
A nyertes pályázat a bírálóbizottság szemével:

Az iroda egy jelentős méretű zöldmezős beruházás keretében megvalósuló naperőmű park értékesítése és megvalósítása során komplex szerződéses struktúra alkalmazásával innovatívan oldotta meg a különböző érdekek összehangolását valamennyi fél kölcsönös megelégedettsége mellett.


Az év csapata legal technology kategóriában az NN Biztosító Zrt. csapata, “protect.me igényalapú ki-be kapcsolható élet-és balesetbiztosítás” című pályázatával.
A díjat átadta: Dr. Kandrács Csaba, az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke
A nyertes pályázat a bírálóbizottság szemével:

Az NN Biztosító a protect.me-vel a hazai piacon egyedülálló, de nemzetközi szinten is kuriózumnak számító, innovatív, a jogszabályi követelményeknek megfelelő, ki-be kapcsolható élet- és balesetbiztosítási megoldást vezetett be, melynek megvalósítása során a jogi csapatnak kiemelkedő szerepe volt.


Az év csapata munkajog kategóriában a Taylor Wessing Budapest és JUNGHEINRICH Hungária Kft. csapata, “Kitágított keretek – Munkaügyi folyamatoptimalizálás szabályozási modellváltással” című pályázatával.
A díjat átadta: Prof. Dr. Kiss György, Akadémikus, az MTA levelező tagja, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi tanára
A nyertes pályázat a bírálóbizottság szemével:

A pályázók a munkajogi audit újszerű megközelítésével fejlesztettek ki egy atipikus szabályozási modellt. Egy a vállalati működés valamennyi aspektusát integráló komplex igazgatási rendszert, amely az egyszerűség, praktikum, compliance szempontjain felül az értékteremtést helyezte középpontjába.


Az év csapata szellemi alkotások joga kategóriában a CERHA HEMPEL Dezső és Társai Ügyvédi Iroda csapata, “Védjegykezelés felsőfokon: egy százéves magyar márka átmentése a 21. századra” című pályázatával.
A díjat átadta: Dr. Legeza Dénes, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Tájékoztatási és Innovációtámogatási Főosztályának vezetője
A nyertes pályázat a bírálóbizottság szemével:

A Dezső és Társai Ügyvédi Iroda IP-csoportja egy olyan adatbázis-kezelési eljárást dolgozott ki, amellyel könnyen nyomon követhető és kezelhető egy vállalatnak – akár az egész világra kiterjedő – szellemi tulajdon portfoliója, hatékonyabbá téve ezáltal az adott cég terjeszkedési stratégiáját.


Az év csapata versenyjog és vállalatfelvásárlás kategóriában a TENK Ügyvédi Iroda csapata, “Happy Meal – Avagy hogyan vásárolj gyorsétterem-láncot” című pályázatával.
A díjat átadta: Dr. Liber Ádám, a Magyar Versenyjogi Egyesület főtitkára
A nyertes pályázat a bírálóbizottság szemével:

A világ talán legnagyobb étteremhálózatának hazai gyorsétterem-lánca felvásárlásához, 20 éves franchise-ba vételéhez és a kapcsolódó tranzakciós finanszírozás felvételéhez nyújtott irodánk jogi tanácsadást az idei év egyik legjelentősebb és talán egyik legnagyobb értékű tranzakciójában.


Az év csapata vitarendezés kategóriában a SCHMIDT Ügyvédi Iroda csapata, “Dávid Góliát ellen, egy kartellügy tanulságai” című pályázatával.
A díjat átadta: Dr. Burai-Kovács János, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Választottbíróság elnöke
A nyertes pályázat a bírálóbizottság szemével:

A pályázó az egyik hazai fuvarozó céget képviseli az úgynevezett Kamionkartell ügyben. Az ügyben meghozott Európai Bíróság ítélet precedens értékű, melyben teljes körűen helyt adott a pályázó jogi érvelésének a joghatósági kérdésekben.


Az év csapata elvi jelentőségű ügyek kategóriában a OrienTax Adótanácsadó Zrt. csapata, “Mire gondolt a költő? – egy Kúria ügy tanulsága” című pályázatával.
A díjat átadta: Dr. Berke Gyula, a Pécsi Tudományegyetem ÁJK Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszékének vezetője, a Kúria főtanácsadója
A nyertes pályázat a bírálóbizottság szemével:

Ha egy adójogi norma tartalmában más jelentéssel bír, mint ami egyébként a jogalkotó célja volt, melyik jogértelmezési elv érvényesül: a nyelvtani vagy a teleológiai értelmezés? Az OrienTax csapata a nyelvtani értelmezés primátusát képviselte, ami teljes pernyertességet eredményezett az ügyfelüknek.


Az év fiatal jogász tehetsége dr. Takó Dalma, Széchenyi István Egyetem PhD hallgatója, “Nemzetközi szerződések” című pályázatával.
Mentora: Dr. Kecskés Gábor PhD. egyetemi docens, dékánhelyettes
A díjat átadta: dr. Tóth M. Gábor, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke
A nyertes pályázat a bírálóbizottság szemével:

Takó Dalma eddigi szakmai életútja, sikeres tudományos szereplései olyan kutatói és oktatói életpályát valószínűsítenek, amelyek a jogászképzésben és a nemzetközi jog elméleti és gyakorlati művelésében nyújtanak majd nélkülözhetetlen szakmai, kutatási és didaktikai segítséget.

Az év joghallgató tehetsége Gyurkó Péter, az ELTE ÁJK joghallgatója, “A tradíciókra épülő megújulás lehet tartós és valóban sikeres” című pályázatával.
Mentora: Dr. Menyhárd Attila
A díjat átadta: dr. Görgényi Orsolya, Szecskay Ügyvédi Iroda partnere, a Fiatal Ügyvédek Nemzetközi Egyesületének tiszteletbeli elnöke
A nyertes pályázat a bírálóbizottság szemével:

Gyurkó Péter az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ötödéves hallgatója, a Joghallgatók Önképző Szervezete Szakkollégiumának alapítótagja. Szakmai tevékenységével jelentősen hozzájárult a JÖSz keretében megvalósított innovatív kutatási és képzési megoldásokhoz.


Wolters Kluwer Életműdíjban részesült: Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs

Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs fiatal jogászként az Illetékhivatalnál kezdte pályafutását mint előadó, majd a Pénzügyminisztériumban főelőadóként dolgozott. A Pest Megyei Illetékhivatal vezetői székéből 1987-ben „igazolt át” az APEH Magánszemélyek és Egyéni vállalkozók Adóosztályához. A rákövetkező 10 éven belül miniszteri biztosi, APEH-elnökhelyettesi és adóügyi helyettes államtitkári pozíciót is betöltött. 2006-tól az Ernst & Youngnál dolgozott igazgató adószakértőként. 2011. július 1-jétől a Vámosi-Nagy Ernst &Young Ügyvédi Irodát vezeti. A kezdetektől majd 30 éve az Adó lap lapszerkesztő bizottságának elnöke.

Díjai, szakmai elismerései felsorolhatatlanok:
Kiváló Dolgozó, a Munka Érdemrend Ezüst fokozata, Magyary Zoltán-emlékérem, a Magyar Köztársasági Érdemérem lovagkeresztje, Heller Farkas pénzügyi szakmai díj, Címzetes Egyetemi Tanár.

Cégünk életében évtizedek óta meghatározó szerepet játszik. Az Adó lap magas színvonalának megteremtésében elévülhetetlen érdemei vannak. Életútjában ötvöződik a munkához való alázat, a példamutatás, a folyamatos megújulás, kiválóság és az innovatív gondolkodás – mindazon értékek, melyekről a Jogászdíj maga is szól.


Gratulálunk a díjazottaknak!

A díjazottak a jelölti listából kerültek kiválasztásra. A bírálóbizottság döntése értelmében az alábbiak kerültek jelölti listára.

Egy gyors  REGISZTRÁCIÓ után az Ügyvédvilág folyóirat idei exkluzív lapszámából most mindent megtudhat a 2019-es Jogászdíj jelölti listára jutott versenyzőiről, az elismerés nyerteseiről, továbbá a Legal Innovation Day-ről!

JELÖLTEK

Jelöltek az év jogásza/csapata adatvédelem kategóriában

 

VJT & Partners Ügyvédi Iroda
A gyógyítás az első! – Teljes körű GDPR megfelelés a gyógykezelés világában


Jambrik Ügyvédi Iroda
Iparági adatvédelmi jogi megoldáscsomag kialakítása kisvállalkozások részére

Jelöltek az év jogásza/csapata adójog kategóriában

Deloitte Legal Erdős és Társai Ügyvédi Iroda
A transzferár-perek szakértője


Jalsovszky Ügyvédi Iroda
Innovatív adóstruktúra innovatív vállalkozásoknak

Jelöltek az év jogásza/csapata compliance kategóriában

Dr. Varga Zoltán
Totális compliance – Megfelelőség kultúrákon át, regionális compliance rendszer felépítése


Richter Gedeon Nyrt. – Jogi és nemzetközi hálózatmenedzsment főosztály
A Globális Megfelelőségi Rendszer kiépítése és implementálása a Richter Gedeon Nyrt.-nél


Guba Ügyvédi Iroda
Kiszervezett compliance avagy a closed-door law firm üzleti modellje


dr. Rippel-Szabó Péter, dr. Simon Ádám, dr. Laribi Karim (Siegler Bird & Bird Ügyvédi Iroda)
Az esport sportszövetségi szabályrendszerének felépítése és sportágként való intézményesítése Magyarországon

Jelöltek az év jogásza/csapata az elvi jelentőségű ügyek kategóriában

OrienTax Adótanácsadó Zrt. A csapat tagjai: Dr. Boár György, igazgató Dr. Pauker Zoltán, menedzser Dr. Melléthei-Barna Anita, együttműködő ügyvéd (Melléthei-Barna Ügyvédi Iroda)
Mire gondolt a költő? – egy Kúria ügy tanulsága


Dr. Szólláth Bernadett
Meghiúsult csődegyezség – A csődadós közvetlen értesítési kötelezettsége, mint a hitelezőket védő garanciális szabály elmulasztása


Dr. Kovács Mirella
Jegyzői állatvédelem a gyakorlatban egy települési jegyző szemével

Jelöltek az év jogásza/csapata energiajog kategóriában

dr. Tóth Máté LL.M. Rátky és Társa Ügyvédi Iroda
Közjog és magánjog határán: a gyakorlaton fordítani


Dr. Tóth Máté Rátky és Társa Ügyvédi Iroda
Trimodális LNG terminál projekt, hajó-átalakítással: kezdeményező, teljeskörű jogi tanácsadás a jövő energetikai innovációi érdekében

Jelöltek az év jogásza/csapata ingatlanjog kategóriában

Deloitte Legal Erdős és Társai Ügyvédi Iroda
Project Solar – Innovatív megoldás a zöldmezős beruházások legjelentősebb kihívására


Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal – Jogi és Vagyonkezelési Osztály
Mentőöv a családoknak – A ráépítés általi gazdagodás megtérítése, mint a kilakoltatás ellenszere

Jelöltek az év jogásza/csapata legal technology kategóriában

InfoScope Kft. és dr. Laki Lajos ügyvéd
Hiteles kézi aláírás elektronikus dokumentumon az EU-szabályozás szerint


NN Biztosító Zrt.
protect.me igényalapú ki-be kapcsolható élet-és balesetbiztosítás

Jelöltek az év jogásza/csapata munkajog kategóriában

Taylor Wessing Budapest és JUNGHEINRICH Hungária Kft.
Kitágított keretek – Munkaügyi folyamatoptimalizálás szabályozási modellváltással


Papp Anna Katalin Ügyvédi Iroda
A pihenőidőhöz való jog személyiségi jogi megítélése


Dr. Rátz Gyula (Rátz Ügyvédi Iroda, a Rátky és Társa Ügyvédi Iroda együttműködő partnere)
Mindenkinek annyit, amennyi jár – a prémiummal kapcsolatos bírósági gyakorlat felülvizsgálata


dr. Petia Csaba (Petia Ügyvédi Iroda)
A munkavállaló privát mobilkészüléke – adatvédelmi kísértés és csapda

Jelöltek az év jogásza/csapata szellemi alkotások joga kategóriában

Taylor Wessing Budapest
Költői eszközök a védjegyjogban


CERHA HEMPEL Dezső és Társai Ügyvédi Iroda
Védjegykezelés felsőfokon: egy százéves magyar márka átmentése a 21. századra

Jelöltek az év jogásza/csapata versenyjog és vállalatfelvásárlás kategóriában

Deloitte Legal Erdős és Társai Ügyvédi Iroda, Társasági Jogi és M&A Csoport
Projekt Enter


Kertész és Társai Ügyvédi Iroda
„BÉT-LEG”, az első tőkepiaci fúzió az újjászületett magyar tőzsde történetében


TENK Ügyvédi Iroda
Happy Meal – Avagy hogyan vásárolj gyorsétterem-láncot


CERHA HEMPEL Dezső és Társai Ügyvédi Iroda
A versenyjogi kártérítési perek elmélete és gyakorlata multidiszciplináris megközelítésben

Jelöltek az év jogásza/csapata vitarendezés kategóriában

Dr. Szabó S. Attila
Egy fogalom, ami kiállja az idő próbáját: a jóerkölcs fogalmának átható jelenléte a 21. századi elszámolási jogvitákban


Szecskay Ügyvédi Iroda
A „Legal storytelling” és a kártérítési joggyakorlat tágítása


SCHMIDT Ügyvédi Iroda
Dávid Góliát ellen, egy kartellügy tanulságai


Taylor Wessing Budapest
Lézerágyúval aranyverebekre


act legal | Bán és Karika Ügyvédi Társulás
Az ideiglenes intézkedés szabályainak alkalmazása a peres eljárást megelőzően költség- és időhatékonysági célból

Jelöltek az év fiatal jogász tehetsége kategóriában

dr. Takó Dalma
Nemzetközi szerződések
Mentor: Dr. Kecskés Gábor PhD. egyetemi docens, dékánhelyettes


dr. Szépvölgyi Enikő
Fogyasztói jogvita
Mentor: Dr. Kecskés Gábor PhD. egyetemi docens, dékánhelyettes


Dr. Hohmann Balázs
Alternatív vitarendezés és átláthatóság
Mentor: Dr. habil. Fábián Adrián Phd.

Jelöltek az év joghallgató tehetsége kategóriában

Gyurkó Péter
A tradíciókra épülő megújulás lehet tartós és valóban sikeres
Mentor: Dr. Menyhárd Attila

Back To Top